Megjelent » Tarot kártya jelentések PDF (150+ oldal) MEGNÉZEM

Éves horoszkóp 2024: általános & karrier-szerelem-egészség

Tudtad?

Az éves horoszkópokat meg tudod nézni külön-külön is a Pantonia horoszkópban.

Ahol emellett megtalálhatod:

  • a havi horoszkópodat,
  • a heti horoszkópodat,
  • a napi horoszkópodat.

Itt pedig minden éves horoszkóp — egyetlen helyen.

Kos éves horoszkóp (Aries)

éves horoszkóp

A 2024-es év a biztonság eléréséről, a kényelem kialakításáról, az új alapokra való építkezésről és a terjeszkedésről szól — hangsúlyt fektetve a képességeid kiszélesítésére, a tanulásra és a kapcsolatteremtésre.

Ebben az évben a Felszálló Holdcsomópont a te jegyedben jár (2023 végétől 2025 elejéig). Ez a fontos és ritka esemény csak két évtizedenként (pontosabban 18,5 évente) fordul elő.

Emellett április 8-án az újholddal együtt teljes napfogyatkozás lesz a Kos jegyben.

Április 20-án két igen kísérletező bolygó, a Jupiter és az Uránusz együttállása várható a Bika jegyében a második házadban, amely a pénzzel, munkával és az ehhez hasonló javakkal áll kapcsolatban. Érdemes tehát ezt a dátumot is bekarikázni a naptáradban. Ez az együttállás szintén nagyon ritka, csak 14 évente fordul elő, ezért most hihetetlen nagy lehetőséged nyílik arra, hogy új szemléletet alakíts ki a pénzügyeid terén és átnézve a költségvetéseidet jobb pénzügyi tervet készíts magadnak.

Május 25-én a Jupiter átvonulása szintén rengeteg változást hoz magával — ahogy azt látni fogod, mindhárom fontos életterületeden.

Karrier és pénzügyek

Az év első hónapjaiban pénzügyi fellendülés várható az életedben — az éppen futó és meglévő projektjeid, munkáid nagy fizetségeket hozhatnak vagy különleges bónuszok érkezhetnek. Ez tehát a bőség időszaka az évben, amikor vonzani fogod magadhoz az erőforrásokat. Ekkor nyugodtabban költhetsz magadra is, főleg ha azok a kényelmedet vagy a hosszú távú egészségügyi, érzelmi vagy anyagi biztonságodat támogatják.

A kényelmesebb, stabilabb és biztonságosabb élet elérése a cél — és ez ebben az időszakban ez elérhetőbbé válik, mint valaha!

Május 25-ig dolgozz azon, hogy anyagi erőforrásaidat gyarapítsd és növeld — ezután viszont helyezd át a hangsúlyt a kiadásokkal való gazdálkodásra, hogy a későbbiekben is fennmaradjon az egzisztenciális nyugalmad.

Szakmailag a változás időszaka következik: a Jupiter átvonulása a kommunikációért felelős házadon pozitívan hat a kommunikációs képességeidre. Tudatosan törekedj arra, hogy minél többet írj, beszélj, és tanulj — szívj magadba és adj is ki magadból mindent, amit csak tudsz e hasznos tranzit alatt, mert amit most magadévá teszel (a most megszerzett készségek és tudás) vagy produkálsz (amit kiadsz a kezeid közül) különösen értékesek lehetnek később.

Szerelem és kapcsolatok

A barátokkal és a családdal való mindennapos kapcsolattartás gyógyító és örömteli lehet, különösen május 25-ét követően. Ebben az időszakban vonzani fogod a megfelelő embereket, és a másokkal való találkozások az előnyödre válnak. A családi, baráti, sőt még a lazább ismerősi viszonyaid is jelentősen javulhatnak. 

A kapcsolatfelvétel — még a legkisebb mértékű is — kifizetődő lehet, és új lehetőségeket hozhat az életedbe.

Ha a meglévő közösséged vagy kapcsolataid eddig visszatartottak, akkor ebben az évben új társaságban kezdhetsz el mozogni. Változni fogsz: természetes módon vonzódni kezdesz különböző ötletek, időtöltések, célok és társadalmi törekvések felé, ahogy érdeklődési köröd kiszélesedik.

A Kos számára 2024-ben a szerelem az egyik fő fejlődési területe lesz, de ez nem jelenti sajnos, hogy könnyed vagy egyszerű módon fog kibontakozni. A Hold karmikus leszálló csomópontja egész évben lassan vándorol a Mérlegen keresztül, ami felkavarja az állóvizet a  kapcsolatokért felelős hetedik házban. Ez a ciklus csak 18-20 évente ismétlődik, ezzel pedig tükröt tart eléd, és felfedi a számodra, hogy hogyan is kezeled a kapcsolataidat.

Fizikai és lelki egészség

2024-ben folytatódik az önmagad alapoktól való újra feltalálása, ami egyszerre felemelő és zavarba ejtő érzés. 

Az idei év legnagyobb kihívásait — és örömeit — a függetlenség, az önérvényesítés és a felelősségvállalás keresése és felfedezése által érheted el. 2024-ben a saját utadat járod. Gondolkodásod és érvelési folyamataid érnek és fejlődnek: éhes vagy a tudásra, a tanulásra, az alkotásra és az ötleteid megosztására.

Emiatt megváltozhatnak a prioritásaid: ami korábban hajtott és motivált, lehet, hogy már nem inspirál. Egy hitelesebb életút bejárása válik a céloddá.

Ne aggódj, ez nem egy rossz dolog: végre megtapasztalhatod a gondolataid és a kifejezőképességed felszabadultságának újonnan felfedezett érzését. Valamilyen módon megtalálod a hangodat, és talán gyakrabban fogalmazod és osztod majd meg a személyes filozófiádat ebben az időszakban. A tanulás, tanítás, a megosztás és a vezetés tehát erősen a középpontba kerülnek nálad idén — amik mind nagyon-nagyon kifizetődő változásokért és eredményekért lesznek felelősek.

Bika éves horoszkóp (Taurus)

horoszkóp éves

2024 egy izgalmas, kalandokkal teli évnek ígérkezik. A terjeszkedő Jupiter és a kísérletező Uránusz május 25-ig a Bika jegyében jár együtt, így új lehetőségek kincsestára vár rád. Ez tehát továbbra is a régi-újra cserélésének az időszaka, mivel folytatod a 2023 második felében elkezdett tendenciát, előre tekintesz és új kezdetek után kutatsz — a megújulás és az újrakezdés évében végzett munkád ráadásul tekintélyes módon emelheti a közvélemény előtt való ismertségedet. 

Az év a legmerészebb és legérdekfeszítőbb formádban talál téged. 

Emellett idén is nagy hangsúlyt fektethetsz a személyiséged és független oldalad kibontakoztatására, köszönhetően annak, hogy a Jupiter májusig a jegyedben tartózkodik. Bár a felfedezés a fő témád ebben az esztendőben, 2024 előrehaladtával keményen fogsz dolgozni az alapok megteremtésén is. Ez az időszak a fészekalj építésének, a kényelmi szükségletek kielégítésének és a több munkát igénylő kapcsolatokra való odafigyelésnek az ideje. Eltökélt szándékod, hogy jobbá tedd az életed — és hogy jobb emberré is válj.

Miközben érzelmi szinten még mindig fontos belső munkát végzel a színfalak mögött, 2024-ben sokkal inkább “kint” vagy, magabiztos vagy. Emiatt (a felfedezés mellett) a szabadság is fontos téma számodra az évben. Többet keresel az életben, mint a hétköznapi dolgok, ami izgalmas új élményekhez és kalandokhoz — vagy az elégedetlen nyugtalanság kellemetlen állapotához vezethet! 

Május 25-én az izgalmakat kereső Jupiter búcsút int a Bika jegynek, és az Ikrekbe, valamint a második házadba lép. Ez a váltás valószínüleg üdítően hat majd rád, hiszen a 2024 első felét jellemző szuperszonikus iram nem egyezett az általad kedvelt, lassú tempóval.

Karrier és pénzügyek

Az év első fele — főleg az április — a személyiségváltozások, a hirtelen adódó lehetőségek és a növekedés szellemiségében telik. Új dolgokba vágsz bele, és magabiztosabban, lelkesebben közelítesz a világhoz.

Május végétől pedig mindez ki is fizetődik, hiszen erőteljes időszak következik: bőség, legyen szó akár anyagiakról, kapcsolatokról vagy nyugodtabb pillanatokról — az év előrehaladtával tehát a pénz, a kényelem és a biztonság uralja a mindennapjaidat. Életednek ezen időszaka jelentős pénzkereseti lehetőségeket, a javak felhalmozására való összpontosítást, valamint a kényelem és a biztonság iránti különleges igényt hozhat magával. Emellett nagyszerű karrierlehetőségek kopogtatnak az ajtódon: akár a saját főnököddé is válhatsz, ami felé amúgy is erősen hajlasz. Keresd a lehetőségeket, hogy kényelmesebbé tedd az életedet, és hogy több pénzt keress — jó eséllyel ezekből bőven akad majd.

Az önfeledt szórakozás, valamint az igények és vágyak feltárása áll majd a középpontban.

Fontos azonban, hogy bár a bőség érzése csodálatos (különösen a Bikák számára), de ügyelj arra, hogy megfékezd a túlköltekezésre és a túlzott élvezetekre való hajlamodat — ugyanis a karriereddel, a hírneveddel vagy a státuszoddal kapcsolatos megszállottságot tapasztalhatsz majd magadban helyenként, de ebben az évben, ha odafigyelsz ezekre, javíthatsz a munka-pihenés érzékeny egyensúlyán. 

Szerelem és kapcsolatok

Egyes barátságok továbbra is kérdőjeleket tartogathatnak, de összességében az év stabilabbá teszi a társasági életedet. 2024 a közösség erőteljes éve számodra — a státusznövelő Szaturnusz és az együttérző Neptunusz az egész esztendőben együtt haladnak a Halakban a csapatmunkáért, barátokért és közösségért felelős tizenegyedik házadon keresztül.

Lehetséges, hogy némi komolyságot vagy elszakadást tapasztalsz néhány embertől, de a szociális szektorodhoz kapcsolt Szaturnusz energia leginkább arról szól, hogy te magad komolyabban veszed a kapcsolataidat — ezért ebben az évben igazán fontos kapcsolatokra számíthatsz, az értelmetlen kapcsolatokat pedig már nem fogod vonzónak találni. Változni fogsz: ha hosszú távú kapcsolatban élsz, remélhetőleg rugalmas partnered van, aki támogatja a kibontakozásodat.

A partnerkapcsolatok inkább a bajtársiasságról és az életutatok közös céljairól szólnak, amelyek idén a tiéddel összeillenek. A társaság, amelyet magad körül tudhatsz, táplál (vagy éppen lemerít), ezért bölcsen válaszd meg a kapcsolataidat.

Bár a Bikák számára 2024-ben nem a szerelem lesz az elsődleges, mégis rengeteg lehetőséged lesz arra, hogy a szerelemben gyönyörködj, elvégre a Vénusz által uralt Bikáknak a romantika folyamatosan az életük központi eleme, még akkor is, amikor „én vagyok az első” üzemmódba kapcsolnak.

Fizikai és lelki egészség

Az évben példátlan növekedés várható az önfejlesztésnek köszönhetően, ami tökéletes ugródeszkát teremt egy egészségesebb élethez — mind egészségügyi, mind pedig kapcsolati értelemben. Miért? Amikor a legigazibb, leginkább saját énedet adod, nagymértékben megnöveled annak a valószínűségét, hogy olyan embereket vonzol, akik valóban összeillenek veled, ez pedig pozitív hatással lesz nem csak a lelkedre és a mentális egészségedre, hanem a testedre és a fizikai jólétedre is. 

Önmagad és a lényed kifejezésében rengeteget fejlődsz, ezáltal kivirágzol. Teljesen új lehetőségeket látsz meg — az életről alkotott elképzelésed ebben az évben panorámaszerű.

Ahogy haladsz előre és fejlődsz, egyre nagyobb szabadságra és függetlenségre vágysz, és ennek következtében talán szembe kell nézned néhány olyan végkifejlettel, amire nem számítasz — de semmi olyannal, amit ne tudnál kezelni.

Ebben a gyors tempójú, lendületes évben könnyű lenne elengedni az öngondoskodást — de ne tedd! A jólét 2024-ben kiemelt fontosságú a számodra, és ez egy belső, illetve külső feladat is egyben.

Ikrek éves horoszkóp (Gemini)

horoszkóp 2025

Folyamatosan pörögni, közben mégis elengedni magad? Ez a te nagy 2024-es kihívásod. Bár annak tűnik, mégsem lehetetlen, de összpontosításra és tudatosságra van szükség — még jó, hogy a jegyednek köszönhetően tehetséges vagy a szélsőségek közötti ugrálásban.

Ez után viszont megérkezik a változás szele!

Emiatt mondj búcsút a korlátozó hiedelmeknek — és üdvözöld a kreatív inspirációt! A manifesztáció mesterévé válhatsz, mivel a bölcs, terjeszkedő Jupiter május 25-ig a Bikában és a spirituális tizenkettedik házadban az innovatív, metafizikus Uránusszal szövetkezik. Ez a két bolygó csak 14 évente alkot pontos együttállást, és már 84 éve annak, hogy legutóbb egyesültek a 12. házadban. Nagyon ritka és rendkívül erőteljes együttállás ez, amit nem szabad elhanyagolnod.

Emellett, Ikrek, azt se felejtsd el, hogy mivel a Jupiter idén belép a jegyedbe, ez egy örömteli új kezdetet hoz neked. A bolygó csak körülbelül tizenkét évente halad át a tizenkét állatövi jegy valamelyikén, és ez általában körülbelül egy évig tart. Mindez nálad idén május végétől kezdődően 2025 június elejéig tart: ez pedig egyet jelent az újrakezdéssel — mire az egyéves tranzitja véget ér, aligha fogsz magadra ismerni. Ha eddig a háttérben bujkáltál, gyere elő, és üdvözöld a világot: hidd el, a világ viszonozni fogja ezt.

Karrier és pénzügyek

Általában úgy érezheted, hogy kevésbé vagy felkészülve a változásokra vagy arra, hogy nagy döntéseket hozz, ezért inkább a magánéletedbe vagy a kulisszák mögé vonulsz — és a tanulmányaidat is ezekben a témákban, érdeklődési körökben folytatod.

Mindez azonban megváltozik május végétől.

Bár a munkád, a vele járó hírneved vagy a karriered általános értelemben véve ebben az évben is megterhelő vagy korlátozó is lehet, személyes szinten mégis sikeresnek fogod érezni magad, különösen 2024 második felében, és az életed számos területére pozitív szellemiséget hozol. Ez a virágzásról szól, és arról, hogy többet akarsz az életedtől — amit valószínűleg meg is kapsz.

Magabiztosabbá és céltudatosabbá válsz, és talán olyan új témák is elkezdenek érdekelni, mint a hatalom. Emiatt minden bizonnyal meggyőzőbbé is válsz.

Ebben az évben tehát a karrier, a munka és a hírnév olyan területek, amelyekhez eleinte szigorúan és fegyelmezetten kell hozzáállnod, majd egyre jobban belazulni, és végül sodródni az árral. 

Szerelem és kapcsolatok

Május végéig — amíg a Jupiter be nem lép a jegyedbe — különösen támogató lehetsz másokkal szemben, néha akár szélsőséges mértékben, ezért előfordulhatnak olyan időszakok, amikor úgy érzed, hogy legszívesebben elmenekülnél a saját világodba, ahol minden biztonságosabbnak és boldogabbnak tűnik. Az az érzés alakulhat ki benned, hogy másokért élsz, mivel gyakran mások igényeit helyezed a sajátod elé. 

Júniusra viszont készen állsz majd arra, hogy azt kérd — és kapd —, amit megérdemelsz. Ez okozhat némi súrlódást (különösen augusztusban), főleg azért, mert mások megszokták, hogy „meghúzod magad”, és feltétel nélkül támogatod őket. Számodra azonban ez egy felszabadító tranzit, amelyben magadhoz térsz, felfedezed az önkifejezési igényedet, és belső önbizalom raktáraidat feltöltöd. 

Emiatt az önbizalmad a sokszorosára nő, és az a képességed is, hogy azt és azokat vonzd be az életedbe, akiket és amiket akarsz. Talán ironikus, de amikor a saját utadat járod, akkor vonzod vagy erősíted a kapcsolataidat.

Bár sok tekintetben függetlenebb vagy — és ez jót is tesz neked —, a kozmosz arra is ösztönöz, hogy teremts kapcsolatot másokkal. A legnagyobb kiteljesedéshez vezető utad ebben az évben azt jelenti, hogy meg kell tanulnod elkerülni a megszokott reakciókat és válaszokat (függetlenné válni), és fel kell ismerned az együttműködés szükségességét (kapcsolatot teremteni). Furán hangzik, de kerüld el az elkerülést! Működj együtt, tárgyalj, és élvezd az ezekből származó előnyöket.

Emiatt — és az újonnan kialakuló függetlenséged vonzó oldala miatt — felfedezheted, hogy partnered egyre jobban támogatja az önfejlesztésre irányuló erőfeszítéseidet, és egyre inkább a te érdekeidet tartja szem előtt. Nem kell feláldoznod a szórakozást egy komoly kapcsolatban sem, ráadásul azt a fajta mélységet, együttérzést és érzelmi intelligenciát is megkapod, ami a futó kalandokból hiányzik. 

Amennyiben pedig egyedülálló vagy, úgy érezheted. hogy egyszerűen nem tudsz megjátszani egy vonzalmat — és nem is tudod eltitkolni, legalábbis az érdeklődő személy elől. Idén bőven adódnak majd lehetőségek a kapcsolódásra és a társad megtalálására — lehet, hogy ebben az évben vagy a következőben egy sorsdöntő kapcsolatot kezdesz el. 

A kapcsolatteremtés azonban nem csak a párkapcsolataidban lesz fontos: ha készen állsz arra, hogy kialakítsd az álomcsapatodat, Ikrek, akkor szerencséd van — legyen az akár egy baráti kör, egy munkahelyi csapat vagy akár egy hobbi sportcsapat. A Hold fel- és leszállócsomópontja egész évben segít a szereposztási folyamatban, és varázslatot hoz az együttműködéseidbe. 2023. július 17-től (2025. január 11-ig) ezek a karmikus pontok támogatnak téged abban, hogy felhasználva a bájodat, szépségedet és szenvedélyedet bármilyen fontos ügy előmozdításában sikeres legyél.

Fizikai és lelki egészség

2024-ben végre összhangba kerülsz az álmaiddal, a közösségbe tartozás vágyával és a boldogsággal kapcsolatos céljaiddal. Sőt, ahogy alázatosan megismered és megérted a közösség vagy a társadalmi segédkezés iránti igényedet, egyre jobban, szabadabban, boldogabban és magabiztosabban is érzed majd magadat.

Személyes téren ez az időszak arra való, hogy előbújj a biztonságos burokból, Ikrek. Nem a Jupiter az egyetlen bolygó, amely idén kicsalogat a barlangodból — a Plútó november 19-én 20 teljes évre a Vízöntőbe és a kilencedik házadba tér. A Plútóval a kilencedik házadban (ráadásul a nagyra törő, kísérletező Vízöntőben) te leszel az az alázatos diák, aki készen áll arra, hogy egy spirituális tanító által isteni tudással és bölcsességgel gazdagodjon intellektuális palettád.

Ehhez könnyen találhatsz támogatást, így lehetőséged nyílik arra, hogy bővítsd a látókörödet, talán publikálás, utazások vagy oktatás révén. Amikor csak lehetséges, engedd, hogy az elméd nyitottá váljon a lehetőségekre. Minél nyugodtabb vagy, annál fogékonyabb leszel a vezetőid, az univerzum és a saját intuíciód üzeneteire.

A karrieredre jellemző lendület, ahogy láthattad, idén sem hagy alább — de a meditatív pihenés iránti vágyad sem, amely lehetővé teszi számodra, hogy elmélyítsd a spiritualitással és a kreativitással való kapcsolatodat. 

Rák éves horoszkóp (Cancer)

éves horoszkóp 2024

A mindennapjaid gyors tempóban telnek, sőt, néha még akár hektikusnak is nevezheted az időbeosztásodat, ennek ellenére általában eléggé kielégítően alakulnak dolgaid.

Az előtted álló év ezúttal nagyobb stabilitást ígér, kedves Rák. Ez az esztendő az életed számos területének stabilizálására és rendszerezésére lesz alkalmas. 

Emellett 2024-ben lesz egy olyan furcsa képességed, hogy néha eltűnsz, és akkor bukkansz fel újra, amikor az emberek a legkevésbé számítanak rá. Ez az év változatosabb érdeklődési köröket hoz magával, így ha arról van szó, hogy mivel töltöd az idődet, és mibe ölöd az energiádat, teljes kontrollt akarsz gyakorolni — ez nem a kompromisszumok ideje. Emiatt olyan, a megszokottól eltérő megoldásokat keresel és tárgyalsz meg másokkal, amelyek mindenkit boldoggá tesznek. A folyamathoz viszont türelemre van szükség.

Május végétől erősödik benned a múlthoz való visszatérés, ami önmagában nem probléma — de vigyázz, mert érzelmileg néha ott is ragadhatsz!

Szeptembertől kezdve pedig a tanulás és a felfedezés, valamint a megosztás és a publikálás lesznek számodra a legerősebb témák.

Karrier és pénzügyek

2024-ben a fegyelmezett Szaturnusz egész évben a fantáziáló Neptunuszt kíséri a Halakon keresztül. Bár ezek a bolygók alapvetően ellentétesek (a Szaturnusz a határokat keresi, míg a Neptunusz éppen feloldja a határokat), együttes erejük mámorító koktélt kever a vállalkozáshoz, kiadáshoz, utazáshoz és felsőoktatáshoz kapcsolódó kilencedik házadban.

Különösen jövedelmező időszak lehet tehát ez, ha saját magadnak dolgozol.

Szükséged lehet egy kis kizökkenésre is a rutinból, ha eddig olyan pozícióhoz ragaszkodtál, amelyet már teljesen kimaxoltál — új projektek és boldogságcélok csírái keledeznek benned. 

A karrier és a család két fontos területe különleges bánásmódot igényel ebben az esztendőben, és a kettő közötti egyensúlyozás 2024-ben igencsak szükséges lesz — ugyanakkor rendkívül kifizetődő is. Egy izgalmas baráti kapcsolat áprilisban például ajtókat nyithat meg előtted, sőt, még az is lehet, hogy épp a barátok segíthetnek abban, hogy munkát vagy új üzleti lehetőséget találj, mert ahogy azt látni fogod, a barátság elég fontos szerepet kap 2024-ben.

Szerelem és kapcsolatok

A másokkal kapcsolatos életszerű tudatosság, a kapcsolatépítés és a barátokkal töltött idő élvezete jelentős hangsúlyt kap 2024-ben.

Az év első hónapjaiban továbbra is örömöt találsz a csoportos eseményeken, 2024 első fele ugyanis a közösségről szól számodra, Rák. Felpezsdül a szociális életed, így idén a lehető legtávolabb kerülsz majd a félénk és zárkózott Rák sztereotípiától, aminek hatására kellemes meglepetések és lehetőségek várhatók a társasági életedben: barátságok szövődnek vagy kezdődnek — a barátok pedig, ahogy azt fentebb is olvashattad, lehetőségekhez segíthetnek hozzá.

November 19-én a Plútó 19 évre a Vízöntőbe telepszik, aminek fő üzenete az, hogy mutasd ki hűségedet — ha támogatsz valakit, a tettekre helyezd a hangsúlyt a szavak helyett: állj ki a szeretteidért, de természetesen anélkül, hogy a saját jólétedet feláldoznád eközben.

Mindezek miatt ebben az évben még fontosabbá válik, hogy olyan valakivel kapcsolódj össze, akinek szilárd értékei és meggyőződései vannak a párkapcsolatokra vonatkozóan. Ha nem vágysz most tartós kapcsolatra, akkor arra kell számítanod, hogy magasabbak lesznek az elvárásaid az alkalmi kapcsolatokkal szemben. 

Nevezzük tehát 2024-et a szelektív szocializáció évének, Rák. Tölts időt azokkal az emberekkel, akik felemelnek — miközben húzd meg a határaidat az energiavámpírokkal szemben.

Fizikai és lelki egészség

Csodálatos barátokra tehetsz szert a munkád révén is, de az igazán nagy lehetőséget az egészségeddel kapcsolatos fitnesz rutinod tartogatja számodra, Rák. Ha még nincs ilyen, gondolkodj el rajta, hogy nem akarsz-e elkezdeni valamit. Már csak azért is hasznos lenne (az új barátok megismerésén kívül), mert a nézeteid vagy személyes érdeklődési köröd alapos átvizsgálása jelentős hangsúlyt kap 2024-ben. Egyre inkább a komoly vagy gyakorlatias témák érdekelnek, ezáltal nagy a valószínűsége, hogy az érdeklődési köröd vagy a meggyőződésed ebben az évben eléggé megváltozik. 

Szilárd válaszokat keresel, vagy olyan események történnek, amelyek mélyebben elgondolkodtatnak a hitedről és az erkölcsről alkotott nézeteidről is. Ebben az évben egészen természetesen vállalhatsz vezetői vagy tanítói szerepet.

Inspirációt és motivációt érezhetsz arra is, hogy jobban odafigyelj magadra. A benned lévő belső remete megmozdulhat, és áldozatokat hozhatsz másokért. Nem leszel május után sem társaságilag életképtelen, de elégedettebben fogod tenni a saját dolgodat. A beteljesülés kulcsa, hogy felismerd és tiszteletben tartsd a spirituális utadat, valamint az egyedül töltött idő és az elmélkedés iránti igényedet — de közben ne hanyagold el a kötelességeidet sem. Mivel ebben az évben nagyobb figyelmet fordítasz a hírnevedre, karrieredre vagy munkádra, valószínűleg élvezni fogod a magadra szánt időt.

Azonban légy óvatos, Rák! Miközben az egyedül töltött időd gazdag és fantáziadús lesz, elszigetelődhetsz és elszomorodhatsz, ha túl szelektívvé válsz a szocializálódást illetően. Igaz, hogy szükség lehet arra, hogy visszavegyél a közösségi szerepvállalásodból, de ne ess abba a hibába, hogy teljesen kiüríted a naptáradat. Ehelyett, ahogy fentebb is írtam, legyél inkább szelektíven közösségi. Keress olyan csoportos tevékenységeket, amelyek közben táplálják a lelkedet — a rendszeres mozgás és a sport pont ezt adják meg!

Oroszlán éves horoszkóp (Leo)

éves horoszkóp 2025

Az év első felében a határtalan Jupiter a Bika jegyében álló innovatív Uránusszal társul a karrier, a közmegbecsülés és a teljesítmény tizedik házadban. Készülj fel arra, hogy új magasságokba emelkedhetsz a karrieredben!

A korábban befektetett kemény munka egy jókora része most végre kifizetődik, és learathatod a gyümölcsét: eléred azt a bizonyos fontos célt vagy egy óriási előrelépés, akár előléptetés következhet be 2024-ben. Szerencsére ebben az évben jobban hiszel a céljaidban és törekvéseidben, ez pedig sokat segít, de a hosszabb távú céljaid és ambícióid megvalósítása is egyre nagyobb izgalommal tölt el. 

Fontos, hogy kihasználd ezt az önmagadba és céljaidba vetett bizalmat, és ezáltal sokkal gondosabban tervezd meg a jövődet. 

A terjeszkedő Jupiter (2013 közepe óta először)  az Ikrekbe vonul május 25-én, és 2025. június 9-ig a te esetedben a közösség és az együttműködés, a barátságok és a csoportok, valamint az innováció és az álmok tizenegyedik házában telepszik le — így az idei esztendő legjelentősebb lehetőségei számodra a megosztásban, a közzétételben, a vezetésben, az irányításban és a kapcsolatteremtésben rejlenek. 

A tárgyalóteremtől a hálószobáig, Oroszlán, 2024-ben minden arról szól majd, hogy kit ismersz. A bolygók egész évben arra ösztönöznek, hogy társulj, alkoss csapatot, és működj együtt a győzelemért!

Karrier és pénzügyek

A karrierért és hírnévért felelős házadon május végéig átvonuló Jupiter fokozza mindazt az örömöt, jóindulatot, amit életed ezen területein tapasztalsz… lehetőségekkel megtűzdelve. Ha vállalkozásod van, ezek az energiák szabályozzák a vállalkozásból származó jövedelmet is, ami ezáltal szintén javulhat: emiatt pedig az adósságaid kezelése idénre méltó cél lehet. Ennek hatására 2024-ben több örömöt lelsz majd a szakmai vagy közéletedben, Oroszlán. Jó dolgok jönnek az utadba, többek között például elismerés — és az általános hírneved is javul.

Egyre inkább szükségét érzed annak, hogy még több kreativitást, és egyre kevesebb rutint vigyél bele a karrieredbe, kedves Oroszlán. 

Lehetséges, hogy idén olyan emberekkel találkozol, akik lendületet adnak a karrierednek, és hirtelen olyan lehetőségeket teremtenek számodra, amelyekkel közelebb juthatsz a célodhoz. Emiatt különösen motivált lehetsz és szenvedéllyel tele viseltetsz a munkád iránt.

Szerelem és kapcsolatok

Tizenkét éve ez az egyik legjobb időszak arra, hogy hasonlóan gondolkodó emberekkel kapcsolódj, és élvezd a körülötted kialakult jó társaságot. 

Lehetséges, hogy időnként kevesebb támogatást kapsz másoktól, mivel a Szaturnusz átvonul a nyolcadik házadon — te azonban jó vagy abban, hogy a körülményekből a legjobbat hozd ki. Amennyiben viszont ha úgy érzed, hogy a párkapcsolataidat nem éppen az egyensúly jellemzi, tudd, hogy a mártír időszakod (tehát az, hogy a legjobb mellékkarakter szerepét játszod) hivatalosan is lejárt.

Az új kapcsolatok és elköteleződések örömet fognak szerezni neked.

Idén emiatt nagyon is számít, hogy kit engedsz közel, Oroszlán. Az erotikus kalandoktól kezdve az üzleti életben való kalandozásokig, ha egyszer belekeveredsz valamibe (vagy valakibe), nem lesz könnyű elszakadni tőle. A Szaturnusz egész évben együtt halad az „illúziók mesterével”, a Halakban járó Neptunusszal, esetedben a szex, az állandó partnerek és a közös pénzügyi befektetések nyolcadik házában.

Fizikai és lelki egészség

Ez az év arra ösztönöz téged, hogy tágítsd a látókörödet, és gyakrabban mozdulj ki. Miközben idén nagyon izgatottan követed az ambícióidat, egy kis kiszakadás a külvilágba jót fog tenni neked, és segít kiegyensúlyozni az életedet.

A Hold felszálló csomópontja egész évben a Kosban, míg a leszálló somópont a Mérlegben a kommunikációs tengelyeddel szemben helyezkedik el, ami extra erővel ruházza fel a mondanivalódat. A vezetői képességedre most nagy szükség van! A szenvedély, az erő és a játékosság különleges keveréke olyan mámorító elegy, amely képes felkelteni az emberek figyelmét, és cselekvésre buzdítani őket.

Keresd meg azokat az embereket, akik csatlakozni akarnak hozzád, és hozzá tudnak segíteni az ambícióid eléréséhez és megvalósításához!

A kalandvágyó Jupiter a Bikán, illetve a tizedik házadon (karrier, célok, státusz) áthaladva azt készíti elő, hogy idén minden lehetsz, csak az életed passzív megélője nem. Tudd, hogy az egyedülálló adottságaidat végre elismerik majd. Élvezd a dicsőséget, de ne állj meg egy helyben!

Szűz éves horoszkóp (Virgo)

2024 éves horoszkóp

Kedves Szűz, 2024-ben jelentősen fejlesztheted a képességeidet, ezért az év későbbi szakaszában kivirulsz a munkádban, építed a hírnevedet és sikeresen lépdelsz előre az életutadon — mindez annak is köszönhető, hogy végre kitalálod, hogyan ötvözd a gyakorlati tudásodat a világot meghaladó ambícióiddal. 

Még jó, hogy a zodiákus egyik változékony jegye vagy: a sokoldalúság lesz a sikerhez szükséges titkos fegyvered!

A Jupiter május végéig kedvezően mosolyog rád, emiatt pozitívabban állsz hozzá a kisebb kellemetlenségekhez.

Az egészséggel, a mindennapi rutinjaiddal és az általános jólléteddel kapcsolatos hozzáállásod is rendkívül jól adaptálódik, ami erőt ad a nehézségeket okozó területek (pl.: kapcsolatok, pénzügyek) kezeléséhez is. 

Május 25-től pedig úgy fogod érezni, hogy igazán megérdemled az elismerést, amiben részesülni fogsz — főleg a karrieredet tekintve.

Karrier és pénzügyek

Szakmai életed május 25-től teljesen új irányt vehet, amikor is a bőséges Jupiter az Ikrek jegyébe emelkedik, és 2025. június 9-ig támogatja a céljaidért felelős tizedik házadat. A szerencse a te oldaladon áll, de tudd, hogy a győzelmeid nem a szerencsés véletlen művei lesznek — sokkal inkább annak a következményei, amit eddig beletettél: az elmúlt évek kemény munkájának és a vezetői készségeid kiaknázásának. A Jupiter 12 évenként emelkedik a tizedik házadba, olyankor pedig minden érdemi eredményedet összegyűjtöd, hogy aztán szakértőként vagy akár az iparágad top szereplőjeként pozícionáld magad.

Készen állsz tehát arra, hogy magasabbra törj — és mások is kivételesen jól fogadnak, bár az elismerést nem feltétlenül fogod megkapni az eredményeidért. Ez az időszak erősen hatással lesz a karrieredre, a hírnevedre és a hosszútávú céljaidra vonatkozóan. A munka minden szempontból átalakul.

Emiatt egy előléptetés kevésbé valószínű, de nagyon fontos pontra érhetsz a szakmai életedben: a munkához való pozitív hozzáállásod, az integritásod és az őszinteséged nagyszerű jutalmakat hoz. Az élet viszont kihívások elé állíthat téged az anyagiakat illetően, ezért a szakmai sikereidet használd arra, hogy javítod a pénzügyi helyzetedet ebben az évben.

Továbbá nagyon fontos, hogy ne engedd, hogy mások veled szemben támasztott elvárásai , az általuk felállított korlátok, szabályok és kritikus észrevételek hatással legyenek a teljesítményedre. A kihívás az, hogy megtaláld az egyensúlyt a két nézőpont között, ahelyett, hogy bármelyik ellen dolgoznál vagy lázadnál.

Szerelem és kapcsolatok

Figyelj oda a karrier céljaidat elősegítő (vagy hátráltató) kapcsolataidra is, ugyanis az előmeneteledet illetően ezek állhatnak a középpontban. Előfordulhatnak olyan időszakok is, amikor nehéz egyensúlyt teremteni a párkapcsolat és a karrier között: egy partner vagy jelentős személy az életedben megkérdőjelezheti az ambícióidat, vagy versenghet a figyelmedért.

A Szüzek a legreménytelenebb romantikusnak számítanak, mert nagyon ártatlan és kitartó módon küzdenek a szerelem megtalálásáért. Nem számít, hogy Ámor hányszor lövi félre a nyilait, nekik sikerül mindig helyreállítaniuk a szívük szűzies, tiszta állapotát, és így újra hinni a tökéletes szerelem megtalálásában. 

Idén azonban szívügyekben más hozzáállást követsz. A sztoikus Szaturnusz 2023. március 7-től 2026. február 13-ig a Halak jegyében áll, így bölcsebben és sokkal földhözragadtabban kezeled majd az érzelmi és párkapcsolati viharokat.

Ami a szerelmet illeti, 2024-ben az alkalmi kapcsolatokat kevésbé érzed feszültnek — a párkapcsolatod viszont több érettséget követel. Időnként úgy érzed, mintha próbára lennél téve. Lehetséges, hogy emiatt pont megerősödik egy kulcsfontosságú kapcsolat. Másfelől viszont lehet, hogy megtalálod az utadat, rájössz, hogy mi az, amire igazán szükséged van, és mit szeretnél (vagy nem szeretnél) a komolytalan alkalmi kapcsolatoktól vagy az életed párjától.

Fizikai és lelki egészség

Az Uránusz egész évben felemelő és energetizáló hatással lesz rád.

Az év kezdetén a Jupiter és az Uránusz együtt halad a Bikában a te utazásért, tanulásért és az életcélodért felelős kilencedik házadban. Május 25-ig ezek a hatások elvonhatják a figyelmedet mindenről, ami kényelmes és ismerős — emiatt jó ötlet lehet egyensúlyban maradni és tudatosan figyelni az életed különböző területeire. Ebben az évben annyira belemerülhetsz a karrieredbe, a projektjeidbe vagy a külső megjelenésedbe, hogy az otthonodban néha elcsúszhat a rend! 

Akár utazol, akár tanulsz, merülj el minden helyzetben. Nyitott vagy a megszokott rutinon kívül eső élményekre és kalandokra — de felejtsd el, hogy az általad preferált szisztematikus módon manifesztálsz. A Jupiter javítja a kockázathoz fűződő viszonyodat, az Uránusz pedig azt akarja, hogy köszönj el az eddig jól ismert és bejáratott sémáktól. 

Kedves Szűz, arra kérnek, hogy olyan módon dolgozz, ami szöges ellentétben áll az alapvető természeteddel. Akár még az otthonod és az otthoni életed teljes átalakítása, bővítése vagy egy költözés is számításba jöhet. 

Ebben az évben tehát intellektuálisan nyitottabb és kíváncsibb vagy, lehetőséged nyílik arra, hogy bővítsd a látókörödet és kapcsolatba kerülj érdekes emberekkel. A megszokottól eltérő helyzetek, emberek és tevékenységek pedig mélyen érinthetnek vagy inspirálhatnak téged mind fizikailag, mind spirituálisan.

Mérleg éves horoszkóp (Libra)

2025 éves horoszkóp

Ebben az évben (különösen május végétől kezdve) nagy hangsúlyt kap az életedben a kapcsolatteremtés, a kommunikáció, a pénzügyeid, a tanulmányaid és az esetleges utazások, kedves Mérleg — elmerülsz a különböző projektekben és élethelyzetekben, különleges érdeklődési köreid alakulhatnak ki ezekkel kapcsolatban, vagy új, jobb módokon kezded el kezelni őket.

Emiatt a legtöbbször eléggé elfoglalt vagy, de általában elég boldog is! Érezhetsz azonban némi nyomást, hogy jobban és hatékonyabban használd ki az értékes idődet. 

A Jupiter május 25-én belép a másik társ levegő jegybe, az Ikrekbe, ami nagy segítségül fog szolgálni neked abban, hogy ki tudj lépni a kis megszokott burokból. Eljött az ideje a fizikai és lelki határokat nem ismerő terjeszkedésnek, Mérleg! Ennek hatására sokkal kifelé fordulóbb leszel, mint eddig voltál — erőt gyűjtesz magadban és magabiztosabbá válsz. Azt fogod tapasztalni, hogy idén a legnagyobb kiteljesedéshez a rugalmasságon, a hatékony kommunikáción és a saját igényeidet is magában foglaló egyensúly megtalálásán keresztül vezet az út.

Mivel a leszálló Holdcsomópont egész évben a Mérlegen keresztül halad (ez két évtizedenként fordul elő), mélyen és őszintén meg kell vizsgálnod a saját érzelmi világodat hogy megtaláld a kellő inspirációt és lelki támogatást. Adj engedélyt magadnak, hogy MINDENT megtapasztalhass! Ez a fajta megengedés közvetlen hozzáférést biztosít néhány komoly ajándékhoz: a kreatív zsenialitáshoz, a kielégítő kapcsolatokhoz és az igazán kielégítő szexhez. A másoktól kapott segítség könnyen jön az életedbe és az intim világod is kibővül. 

Az év végére valószínűleg a személyiségednek egy új rétege fog a felszínre törni.

Karrier és pénzügyek

A személyes pénzügyeid egyrészről jelentősen átalakulnak, másrészről a kívülről érkező támogatások mértéke — legyenek azok családiak vagy államiak — nőni fognak.

A szokásosnál könnyebben fogsz inspiráló oktatókkal vagy tanfolyamokkal kapcsolatba kerülni, emiatt a tanulmányaid zökkenőmentesebbek vagy élvezetesebbek lesznek, ennek köszönhetően pedig új nézőpontokat vagy érdekes témákat fedezhetsz fel.

Kedvező időszak lehet ez a publikálásra, az előléptetés kiharcolására, utazásra, nyelvtanulásra, tanításra. Az elmédet kitágító tevékenységek kifizetődő eredményeket hoznak el a számodra ebben az évben.

Emellett a rejtett tehetségeid is felszínre törnek, Mérleg — foglalkozz velük komolyan! 

Szerelem és kapcsolatok

Ez az esztendő igen erős energiákkal dobja fel az intim világodat, később pedig kiváló lehetőségeket teremt az önkifejezésre és a kalandozásra. 

Az alkalmi szerelmi románcok idén kitüntetett erővel hatnak rád, de hiába komolytalanok, több kiegyensúlyozottságot és figyelmet igényelnek a részedről, hogy általuk felfedezhesd a párkapcsolatra vonatkozó igényeidet, elvárásaidat és céljaidat. 

A 2024-es év a tárgyalások és a személyes kapcsolatok javításáról fog szólni, Mérleg.

Bár szereted a könnyű viszonyokat, a vágy ebben az évben bizalommal és nagy dózisú transzformáló energiával párosul, ami még az olyan könnyed csillagjegyeket is megérinti, mint amilyenek a Mérlegek — ezáltal 2024 első felében inkább valami komolyabbra fogsz vágyni. 

Fizikai és lelki egészség

A kicsattanó egészségért folytatott munka 2024-ben továbbra is legalább annyira belső, mint külső feladat, hiszen egész évben folytatja közös útját a Neptunusz és a Szaturnusz a Halakon keresztül, amely 2023. március 7-én kezdődött és 2026. február 13-ig tart. 

A hatodik házadban az egészség, a munka és a szolgálat kap extra energiát — minden a fenntartható napi rutinok kialakításán múlik. A stabil Szaturnusz segítségével csökkentheted a stresszt és növelheted az energiaszintedet, ha okos rendszereket állítasz fel.

Ez tehát egy jó alkalom arra, hogy fegyelmezettebbé és megfontoltabbá válj a mindennapi rutinjaidat illetően. Hagyd magad mögött a rossz szokásaidat, aminek eredményeképpen javulni fog az egészséged is. Mi több, az egyik legjobb dolog, amit 2024-ben tehetsz magadért, az a munkád, az egészséged és a napi rutinjaid összehangolása lesz. Nincs apelláta, sokkal több struktúrára, tudatosságra és rendszerezettségre van szükséged ezeken a területeken, és bár ez erőfeszítést és kitartást igényel, hálás leszel magadnak, amikor sikerrel jársz majd. A rendszerezettség erőt szabadít fel, és ha jobban odafigyelsz a határidőkre, a részletekre és a szabályokra, az segít rendet tenni a haborgó elmédben és érzelmeidben, így szabadabbnak fogod érezni magadat.

Az esztendő tehát az izgalmas felismerések és az érzelmi megújulás vagy gyógyulás időszaka lehet, ami a hatalom és az önuralom érzését adja neked. 

Ebben az évben rengeteg mindent fedezel fel magadról és mélyebb vágyaidról.

Skorpió éves horoszkóp (Scorpio)

2024 évi horoszkóp

Idén a személyiséged és az igényeid finom, apró változásokon mennek majd keresztül — az életedre mégis jelentős hatással lesznek.

2024-ben a különböző erőket egyesítve világossá válik számodra, hogy a szabadságodat milyen úton tudod elérni.

Az idei évben a társas kapcsolataid nagy örömmel töltik meg a mindennapjaidat. Ez azonban hordozhat magával némi veszélyt, , ugyanis sokkal kevésbé leszel óvatos a mondanivalód közlésével mint máskor, ez pedig konfliktusokhoz vezethet.

Karrier és pénzügyek

A képzeleted termékeny talaj, Skorpió, és a magok, amiket korábban elültettél, idén lenyűgöző gyümölcsöket teremhetnek! Ha eddig türelmesen vártál erre a termésre, 2024 meghozhatja a régóta várt bőséget. Ebben a szorgalmas Szaturnusz és az álmodozó Neptunusz lesz a segítségedre — egész évben (egészen 2026. február 13-ig) ez a páros együtt halad a Halakban. Miközben egyesítik ellentétes energiáikat a szenvedély, az önkifejezés és a romantika ötödik házában, segítenek formába önteni a megfoghatatlant.

Mindezek hatására idén egy új szakmát tanulhatsz ki mester szinten, vagy egy kedves hobbid válik monetizációs lehetőséggé. A lényeg, hogy nagyon építő módon tudod kiaknázni a végtelen kreativitásodat.

Az idei évben pedig végre te magad vagy a munkád (vagy annak gyümölcse) jobban láthatóvá válik a nyilvánosság számára is.

Ingatlant szerezhetsz, megnövelheted a jövedelmedet, esetleg a befektetéseidet gyarapíthatod. Erős pénzügyi kapcsolatokat alakíthatsz ki. Az a képességed, hogy könnyen megtalálod másokkal a közös nevezőt, ajtót nyit a jobbnál-jobb szociális lehetőségekre. 

Szerelem és kapcsolatok

A kapcsolatok továbbra is fontos szerepet játszanak az életedben ebben az évben, kedves Skorpió. Január 20-án az átalakító Plútó húsz évre a Vízöntőben és az otthon és a család negyedik házában halad útján! Ez egy óriási dolog, amely 2044. január 19-ig óriási mértékben fogja befolyásolni az életedet. Az elkövetkező két évtized segít neked megalapozni és megteremteni egy olyan helyet, amelyet igazán az otthonodnak érzel. Több örömet lelsz másokban, akik pedig cserébe jobban odafigyelnek majd az igényeidre. Tudd, hogy az állandóság és a stabilitás vonzó. Egy kapcsolat új felfedezéseket hoz, és a támogatás (érzelmi és anyagi) is jelentősebb lesz 2024-ben. 

Ezzel együtt a szoros (személyes és üzleti) partnerségek dinamikájában nagy változások tűnnek szükségesnek — részben amiatt, mert idén kevésbé leszel óvatos azzal, amit mondasz. Ha a rokonokkal kapcsolatos problémákat kell helyrehoznod, vagy fel kell dolgoznod korábbi traumákat (vagy mindkettőt), mély, gyógyító utazás veszi kezdetét.

Ez azonban ne szegje kedved: próbálj meg még nyitottabb és bizakodóbb lenniamikor baráti és szerelmi társakat keresel. 

Ez egy hevesidőszak lesz az otthoni életed és az intim világod számára is — alapvető változások jönnek, ahogy a Plútó átmegy a negyedik házadba.

Élvezd ki a lelkes és szenvedélyes interakciókat és éld meg az új mélységeket és ezáltal magasságokat a magánéletedben.

Egy partner vagy egy kapcsolat tehát új magasságok elérésére inspirálhat és pozitív erőként hat rád az életedben, ami növeli az önbizalmadat. Ebben az esztendőben sok örömet meríthetsz a kapcsolataidból — de még valószínűbb, hogy ezt egy különleges személytől kapod meg.

A meglévő kapcsolataidon belül pedig a nagyobb szabadság és a tér elérése lehet a fő téma. Ha több szabadságot adsz másoknak, akkor te is bátran kérj belőle magadnak. Ha a legszorosabb kötelékeidről van szó, Skorpió, senki sem fog téged akaratod ellenére bezárni. A szent énidőd megtartását és kihasználásáta bolygók is támogatják, a Plútó a Vízöntőben a privát, családi negyedik házadon keresztül előhozhatja alkalmanként az igényedet arra, hogy elvonulj a saját világodba és egy kis jól megérdemelt egyedüllét formájában feltöltődj.

Május 25-től 11 év óta először a Jupiter az Ikrekbe lép, ezzel feltöltve az erotikáért, intimitásért felelős nyolcadik házadat, vagyis pontosan a te jegyed, a Skorpió házát! Ellenállhatatlannak, erősnek és legyőzhetetlennek érezheted magad, használd ki ezt az energia löketet, formáld és fejleszd magadat, kár lenne ezt a remek bolygó helyzetet nem kihasználni.

Fizikai és lelki egészség

A Hold felszálló csomópontja egész évben a Kosban és az egészségért és rutinokért felelős hatodik házadban landol. Emiatt a testi és a pszichés jóllét az egyik legfontosabb téma lesz a fejlődésed tekintetében.

Gyógyítsd meg a tested, tisztítsd meg az elméd — ezek a fő célok idén számodra, Skorpió. 

Ez egy jó időszak arra, hogy kellő figyelmet fordíts a fitnesz szokásaidra, mivel jobban tudatában van annak, hogy ezek pozitívan befolyásolják az energiádat és az önbizalmadat. Több erőfeszítést és fegyelmet fektetsz a sportolásba és a rekreációba, ami biztosan kifizetődő lesz.

Mentális oldalról pedig a tisztulással és az érzelmi megújulással kapcsolatos tevékenységek erősebb szerepet kaphatnak: hajlandóbb leszel másoktól tanulni és elfogadni a felajánlott támogatást.

Az önfejlesztésed tehát a megfelelő minőségű mozgás, pihenés és mentális felszabadulás elegyéből fog igazán tudni kivirágozni. 

Nyilas éves horoszkóp (Sagittarius)

horoszkópok

A mindennapi ügyintézések továbbra is sok figyelmedet lekötik, kedves Nyilas… és ezt élvezed is! A naptárad 2024 első hónapjaiban valószínűleg meglehetősen zsúfolt lesz, de többnyire kellemesen telik majd — bár figyelned kell arra, hogy ne terheld túl az életedet további feladatokkal. Mivel a Szaturnusz kihívást jelentő helyzetben áll a jegyeddel, idén fontos akadályokat kell megugranod, de ha komolyan veszed őket, az segíthet biztosítani a jövődet.

Ez tehát egy remek időszak lesz arra, hogy élvezd a mindennapjaidat, miközben a rutinjaidon is javítasz. A bolygók arra invitálnak, hogy 2024-ben valami egészen szokatlan dolgot tegyél: lassíts és tervezz.

Ha több struktúrát és szervezettséget gyakorolsz, az nemcsak a magánéletedben, de az életed más területein is előnyös lesz számodra — leginkább a munkádban, a házimunkában, illetve a kötelességekkel járó kapcsolatokban és egészségügyi szokásokban. Ha viszont elhanyagolod megtenni mindezt, az otthonod és a családi ügyeid egy kicsit felborulhatnak. Ezt már tavaly év eleje óta — egészen pontosan 2023. március 7. óta tapasztalhatod, ekkor csatlakozott ugyanis a Szaturnusz a Halakban és a negyedik házadban a Neptunuszhoz. Ez a két bolygó nem is lehetne ellentétesebb: a Szaturnusz a határokról és a kőkemény valóságról szól, míg a Neptunusz az álmok bolygója, és egyben a határok hírhedt feloldója. Miközben pedig folytatják közös útjukat egész 2024-ben (és egészen 2026. február 13-ig), kihívást jelenthet majd számodra, hogy letelepedj és gyökeret verj — még akkor is, ha évek óta ugyanazon a helyen élsz.

A Hold felszálló csomópontja egész évben a Kosban és a szabadidőért és kreativitásért felelős ötödik házában ragyog. Ez a ciklus kevésbé az elismerésekről szól, inkább a feladataid vagy a mindennapi életed élvezetéről.

2024-ben nagyobb hangsúlyt fektetsz a  munkádba és az általános jóllétedbe, ezért nem csoda, hogy a legjelentősebb területeid az öngondoskodás és az önfejlesztés, a munka, valamint ezek egyensúlyának a megtalálása lesz. 

Karrier és pénzügyek

Befolyásod és meggyőző képességed megerősödik. Nagyszerű újítások jöhetnek az életedbe, új módokon kommunikálhatsz és mozdíthatod előre a karrieredet. Május 25-től viszont jelentősen eltolódik a hangsúly — a társasági életed kicsit nagyobb szeletet kap majd az idődből.

Hirtelen megnyílhatnak előtted a kapcsolati lehetőségek, egy vagy több potenciális partnerrel a tarsolyodban. Ebben az időszakban a tárgyalások és a tanácsadói helyzetek különösen előnyösek lehetnek, sőt akár tanító szerepben is találhatod magad… vagy éppen te leszel az, aki egy megbízható tanácsadóra tehet szert.

Január 20-tól a Plútó a Vízöntőbe és a tanulás és kommunikáció harmadik házadba lép. Lassan mozgó külső bolygóként a Plútó jegyváltásai csak 12-20 évente történnek, és egész generációkat érintenek — tehát igen, ez egy hatalmas dolog! Ami pedig még érdekesebb: a Plútó utoljára 1778 és 1798 között állt a Vízöntőben.

A fokozott kommunikáció, a részvétel, a kíváncsiság és az érdeklődés mind-mind fokozhatja az üzleti kapcsolataidban rejlő potenciált. Remek formában vagy az együttműködéshez és az élvezetes elfoglaltságokhoz — különösen a közös projektekhez és a csapatmunkát igénylő vállalkozásokhoz.

Bölcsnek és filozofikusnak számítasz, Nyilas, ezért ebben az évben ugyanannyira nagy hasznát veszed a komoly szakértelmednek, mint a csípős szellemességednek. 

Szerelem és kapcsolatok

Bár az év második felében minden bizonnyal társaságkedvelőbb leszel, mégis a szabadság megélése lesz számodra az évben a fő téma.

A Jupiter jelenléte a szemben álló jegyedben valószínűleg segítőkész, boldog embereket hoz a mindennapjaidba — talán még egy olyan partnert is, aki feldob téged. Emellett a már meglévő kapcsolataid is sok örömet hozhatnak az életedbe.

A másoknak való megfelelés a szabadság kellő megtapasztalása miatt igen fontos témává válhat, de idén nem eshet nagy bajod érzemileg. Sőt, valószínűleg azt fogod tapasztalni, hogy mások támogatnak és érdeklődnek irántad ebben és még a következő évben is. 

Mindebből kifolyólag nem csoda, hogy a kapcsolataid általában véve jól alakulnak, még az alkalmi szerelmi kapcsolatok is kellemesek és értékesek lehetnek.

A romantika egy újfajta felfedezésére és megélésére is erős jelek mutatnak. A Hold felszálló csomópontja egész évben a Koson és a romantika és az önkifejezés ötödik házán halad keresztül. Ez a helyzet csak 18-20 évente fordul elő. Fogadd el a vele hozott felfrissülést, és ismerkedj meg alaposan a saját vágyaiddal — de ne állj meg itt. Ebben az évben megtanulhatod, hogyan fejezd ki őket vonzó, másoknak is szimpatikus, meggyőző, szenvedélyes módon. Tüzes, türelmetlen csillagjegyed számára ez igényelhet némi gyakorlást.

Fizikai és lelki egészség

A legszorosabb kapcsolataid a legjobb elősegítői lesznek a személyes fejlődésednek, amíg a Jupiter 2025. június 9-ig az Ikrekben jár. A világ összes önismereti tudása és meditációja sem tudja megadni azt a fajta gyakorlati aspektust, amit a másokkal való együttlét biztosít.

A Hold felszálló csomópontja pedig arra ösztönöz, hogy tölts több időt az élvezeteket nyújtó, kreatív és nyílt önkifejezést támogató emberekkel és hobbijaiddal.

Az egészségedet tekintve az év jól indul, mivel a jegy uralkodód, az életerős Jupiter az Uránusszal együtt május 25-ig a Bika jegyében halad. Ezek együtt energetizálják a jólétért és az egészséges életmódért felelős hatodik házadt, ami kellő motiváció lesz arra, hogy elképesztő formába hozd mind a testedet, mind a lelki állapotodat.

Készülj fel arra, hogy olyan erőt és vitalitást tapasztalj meg, amilyet évek óta nem éreztél. 

Bak éves horoszkóp (Capricorn)

2024-es horoszkóp

2024 a szűk fókusz és a szilárd munka éve, kedves Bak — de szerencsére nem csak a kötelességről és a felelősségről szól! Miközben a tranzitok arra késztetnek, hogy jól megtervezd és megszervezd a lépéseidet, több örömet okoz majd neked az ügyek intézése, különösen május végétől. Ebben az esztendőben elégedettséget élsz meg a mindennapi rutinjaidban és a szokásos feladataidban, ez pedig segít abban, hogy minden téren jól boldogulj. A 2024-es évben a mindennapjaid a programokról és a jóllétteddel való törődésről fog szólni, a karrieredben pedig úgy érzed majd, hogy igazán ki tudsz teljesedni. 

Ne feledd: a legnagyobb varázslat a jelen pillanatban rejlik. Állj meg, emeld fel a fejedet és nézz körül: csodálatos dolgokat fogsz látni!

Mivel a Jupiter és az Uránusz együtt járják be a romantikus, játékos és kreatív ötödik házadat május 25-ig, ez nem lesz nehéz. 2024 az elmúlt évek legönfeledtebb időszakát hozhatja el neked — és talán egy kicsit a figyelem középpontjába is repít!

Emellett mivel a Szaturnusz, az uralkodó bolygód egész évben harmóniában van a jegyeddel, erősebb lehet benned a stabilitás érzése, ami kifejezetten jól áll neked. Ez a földelő hatás segít abban, hogy azonnal eleget tegyél a kötelezettségeidnek, ezáltal több erőfeszítést és energiát fordíthatsz a tanulásra. Megfontoltabbak a döntéseid és a cselekedeteid, ami nagy előnyödre válik, különösen május végén és június elején. 

November 19-én pedig a Plútó végleg elhagyja a jegyedet, véget vetve a lélek sötét éjszakájának, amely még 2008-ban kezdődött. Tizenhat évnyi megugrandó lecke után, amely esetenként térdre kényszerített téged, főnixként emelkedsz majd ki a hamvaidból, készen állva arra, hogy felvedd a harcot a világgal!

Karrier és pénzügyek

Május 25-től a Jupiter a munkaért és egészségért felelős házadban halad, ami több előnnyel is jár mind a munka, mind pedig a mindennapi élet aspektusaiban. Ettől az időszaktól kezdve különösen büszke leszel arra, hogy a munkád és te magad is hasznos segítség vagy mások számára.

Ez szerencsére akár újonnan érkező munkalehetőségeket, vagy javuló munkakörülményeket jelenthet.

Azonban légy résen, mert növekvő optimizmusod miatt ebben az időszakban csábító lehet, hogy több munkát vállalj, mint amennyit ésszerűen el tudnál végezni. Vigyázz, hogy ne terheld túl magadat, és ne zsúfold tele a napirendedet! Előfordulhat, hogy úgy érzed, túl sok mindennel zsonglőrködsz egyszerre — egyetlen apró hiba, és minden szétesik.

A pénzhez és az anyagi javakhoz való hozzáállásodat is kezded újradefiniálni — pozitív értelemben. Pénzügyekben egyre biztosabb lábakon állsz, amit a céltudatos munkádnak és a jól kivitelezett rutinjaidnak köszönhetsz.

Szerelem és kapcsolatok

A 2024-es év kezdetén a korlátok nélküli Jupiter és a kísérletező kedvű Uránusz május 25-ig együtt halad a Bikán és a szenvedélyes, játékos ötödik házadon keresztül. Ez komoly tűzijátékot robbanthat ki a szerelmi életedben! Vezesd a kiszemeltedet a hálószobába — vagy bárhová, ahová szeretnéd, ugyanis a romantika és az erotika igen érzéki keveréke igen áthatja majd az életedet ebben az időszakban.

Szerencsére nagyszerű energiákat tudsz mozgósítani ahhoz is, hogy kreatívan és eredetien fejezd ki magad a mindennapokban, ezáltal a vonzerőd magasan szárnyal. Szokatlan és izgalmas romantikus szabadidős élményekre lesz lehetőséged, különösen áprilisban.

Ennek hatására hirtelen rájöhetsz a szerelmi életedre vonatkozó újabb igényeidre, vagy a szerelemhez való hozzáállásod megváltozhat. Ez lehet a kreatív inspiráció, a gondolkodásmódodat megváltoztató szokatlan események és a gyümölcsöző, izgalmas kapcsolatok időszaka.

Ebben az évben az otthoni életedbe fektetett energia és erőfeszítés szintén rendkívül kielégítő lehet, mert eddig a magánéleted gyakran háttérbe szorult a karriereddel szemben. Ez megváltozik 2024-ben! Valójában ez a forgatókönyv már 2023. július 17-én megfordult, amikor is a Hold felszálló csomópontja a Kosban, az otthon és család negyedik házadban kezdte el másfél évig tartó útját. Amíg 2025. január 11-ig itt tartózkodik, addig az otthonod harmóniájának megtartása lesz a szíved legnagyobb vágya.

Szeretet vagy tisztelet? Idén, 2024-ben,amikor az uralkodó bolygód, a komoly Szaturnusz harmonikus helyzetben áll a Halakban járó együttérző Neptunusszal és a szociális harmadik házaddal, nem kell választanod! Azokra az emberekre, akik szeretnek és tisztelnek is téged, most nagyon oda kell figyelned… és ha te is viszont kedveled és tiszteled őket, fektesd a velük való mély kapcsolatba minden energiádat.

Fizikai és lelki egészség 

A bolygómozgások arra inspirálhatnak, hogy egy teljesen új kreatív hobbit vagy kalandot próbálj ki, ugyanis május 25-ig nagyszerű lehetőségek nyílnak meg számodra, hogy jól érezd magad. Ez az időszak arról szól, hogy újra felfedezd a benned rejlő belső gyermeket: hobbikat kezdhetsz el, új társasági körökbe kerülhetsz, és úgy általában véve is több szórakozást, kikapcsolódást és romantikát élvezhetsz majd a mindennapokban.

Ezt követően nagyobb érdeklődést mutatsz majd az egészségedet támogató rendszeres rutinok, az öngondoskodás és a munkahelyi projektek iránt. Szerencsére ezek a dolgok nem írják felül a kapcsolataid dinamikáit és a szociális életedet, inkább megerősítik azt — május 25-én ugyanis a szerencsehozó Jupiter több, mint egy évtized óta először lép az Ikrekbe, és egy egész évre pozitívan aktiválja a munkáért és az egészségért felelős hatodik házadat.

Ez egy kifizetődő időszak lesz a mindennapi életed nagyfokú javítására.

Emiatt egész évben jelentős pozitív változásokon mehet keresztül a makacs hozzáállásod és a hiedelmeken alapuló gondolkodásmódod — emelkedj rajtuk felül, a mélyen gyökerező, rossz szokásaidat és a hozzájuk kapcsolt rendszereidet tedd rendbe, hidd el, idővel busásan kifizetődik majd ez a sok erőfeszítés!

Vízöntő éves horoszkóp (Aquarius)

horoszkóp 2024

Bármekkora (hír)nevet is szeretnél magadnak, Vízöntő, kezdd el vizualizálni! Május 25-én a terjeszkedő Jupiter több mint egy évtized óta először lép az Ikrekbe. 2025. június 9-ig a szenvedélyes, játékos és szociális ötödik házadat energetizálja, ezáltal az életed nyíltabbá válik a kíváncsi, figyelő szemek kereszttüzében — de ne aggódj, ez inkább pozitív következményekkel jár majd!!

Készülj fel a nagyátalakulások évére, Vízöntő, amely semmihez sem lesz fogható, amit a múltban valaha is tapasztaltál. A misztikus Plútó hivatalosan is a jegyedbe — és az első házadba — sodródik, felébresztve személyiséged rejtett részeit, és erőteljes vezetőjévé formál. Hivatalosan is eljött a te időd!

De ez nem egyik napról a másikra történő változás. A Plútó két teljes évtizedre, 2044. január 19-ig a te jegyedben halad! Számíts arra, hogy egyszerre érzed majd magadat motiváltnak  de zavarodottnak, ahogy ez a ciklus kibontakozik: önérzeted érezhető, ugyanakkor igen lassú változáson megy keresztül — 20 esztendeig fog tartani, amíg teljes egészében végbemegy ez a folyamat.

Az egyedi, kicsit különc személyiségeda te ajándékod a világnak, Vízöntő. Ez egyben a titkos fegyvered is a bőség, a mindent áttranszformáló  és a csábító erő bevonzásához, amit a Plútó meg is ad.

Karrier és pénzügyek

Anyagi szempontból kicsit eltávolodsz a spirituális megközelítéstől a gyakorlatiasabb, pragmatikusabb nézetek felé. 

Az új hobbik most elég csalogatóak lesznek számodra — megnyílnak a szórakozás, a szerelem és az önkifejezés csatornái!

Időnként szükséged lehet arra, hogy odafigyelj a kiadásaidra, vagy inkább az egyszerűbb — ezáltal olcsóbb — termékeket, tevékenységeket részesítsd előnyben, hogy kiegyensúlyozd a dolgokat. Ne aggódj, ez nem áldozat lesz a részedről: büszke leszel arra, hogy jobban gazdálkodsz az anyagi erőforrásaiddal.

A magánéleted gyakran háttérbe szoríthatja a szakmai tevékenységedet ebben az évben. Használd ki! Kiváló alkalom nyílhat például egy otthonról végezhető vállalkozás beindítására vagy a továbbtanulásra. 

Szerelem és kapcsolatok

A 2024-es év továbbra is szerencsét hoz a személyes és otthoni életedbe, kedves Vízöntő — ez pedig az esztendő előrehaladtával rendkívüli melegséget kölcsönöz szerelmi életednek.

Először is, a Jupiter május végéig tartó tranzitja támogatja a belső világod egyensúlyát, fokozza a biztonságérzetet és az örömöt az otthoni életedben, emellett erősíti az önbizalmadat is. A nagyobb kényelem és a nyugalom miatt viszont nem fogod magad kivételesen kalandvágyónak érezni.

Lehetnek napok, amikor csak szeretnél egy kicsit magaddal lenni, távol a világtól, nem törődve senkivel és semmivel. A sugárzó Jupiter május 25-ig a kísérletező kedvű Uránusszal (az uralkodó bolygóddal) társul. Mivel ezek a bolygók együtt haladnak át a Bikán és az otthonoddal és a családoddal foglalkozó negyedik házon, nem tudsz majd kellően nyugodt lenni egy olyan otthonban, amit nem abszolút teljességében magadra fókuszálva és a vágyaiddal összhangban alakítottál ki.

Vízöntő, 2024 első felében tehát mindkét irányba húzni fogsz! 

Az Hold felszálló csomópontja, amely arra ösztönöz, hogy kilépj a komfortzónádból, az évet a Kosban és a kommunikáció, együttműködés és társas aktivitás harmadik házában tölti — ez a tranzit 2023. július 17-én kezdődött és 2025. január 11-ig tart. 

A legnagyobb szerencsédre pedig a Vénusz két kört tesz a jegyedben (február 16-tól március 11-ig, majd december 7-től 2025. január 2-ig), és lényegében romantikával és varázslattal zárja a 2024-es évet. És ez még nem minden! Februárban a Vénusz szorosan halad a Marssal, és 22-én pontosan találkoznak — így ez a nap a kettes szám partnerséget erősítő numerológiai rezonanciáját háromszorosára fokozza (2-22). Mindezek hatására a kapcsolatokkal összefüggő nagy döntések már az év elején terítékre kerülhetnek, különösen, hogy a Vénusz és a Mars mellett az átalakító Plútó (szintén a Vízöntőben) is halad.

A romantikus helyzetek és kapcsolódások tehát jelentősen kibővülnek. Lehet, hogy egy barátság valami többé válik, vagy a barátok szerves részét képezhetik annak, hogy új hobbival, a kikapcsolódás különböző és izgalmas formáival vagy romantikus lehetőségekkel ismerkedj meg. A barátságaid kivirágoznak. Ebben az évben fantasztikus módokat találhatsz arra, hogy a szerelem, a játék, a kikapcsolódás és a kreativitás révén kifejezd magadat és a személyiségedet. 2024 több életörömöt, valamint a szenvedélyek és az inspiráció újraélesztését hozza az életedbe.

Fizikai és lelki egészség

Valószínűleg új lehetőségek nyílnak majd meg arra, hogy a kikapcsolódás, a kellemes időtöltés és más szórakozások révén igazán jól érezd magad.

A pihenés — és ezáltal a méregtelenítés — sokkal természetesebben a mindennapjaid részévé  válik, mint azelőtt, és ez jót tesz neked! Vidám vagy, lazán veszed a dolgokat, és bízol magadban. Az emberek figyelnek rád és élvezik a társaságodat. 

Ebben az évben könnyebben veszed és kezeled a mindennapok stresszét és nyomását.

Május 25-től kezdve ezt a megnövekedett önérzet, önbizalom és öntudat a külvilágba való nyitással, nyitottsággal párosul— a szabad, nyitott és kreatív önkifejezésnek köszönhetően pedig jobban is érezheted magadat. Az utóbbi időben sokat dolgoztál magadon, amely fejlődés valójában folyamatosan tart, de  itt az ideje, hogy megoszd ezt az új énedet a világgal. 

Halak éves horoszkóp (Pisces)

2024 horoszkóp

Előfordulhat, hogy nem érzed idén magad annyira megbecsülve, mint amennyire vágynál rá — vagy akár úgy is érezheted, hogy figyelmen kívül hagynak téged ebben az időszakban. 

Ideális esetben ezek az érzések arra ösztönözhetnek, hogy megerősítsd és javítsd az életed kissé elhanyagolt, kritikus területeit, ezáltal kihasználni a kiváló lehetőségeket a javulásra, fejlődésre. Emellett ennek a folyamatnak a részeként az önbizalmadat is megerősítheted.

A szavak ritkán hagyják cserben művészi csillagjegyedet, de 2024-ben eljött az ideje annak, hogy egy koherens, autentikus üzenetet alkoss — olyat, amely megfelelően képviseli az elképzeléseidet, elvárásaidat és az értékrendedet. A kommunikációs stratégiád finomításában szerencsés bolygó együttállás segít téged: május 25-ig a terjeszkedő Jupiter és a kísérletező kedvű Uránusz együtt halad a Bika jegyében a harmadik, kommunikációval foglalkozó házadban..

Karrier és pénzügyek

Az új érdeklődési körök és a tanulás továbbra is jelentős téma lesz az életedben 2024-ben, kedves Halak. Egyre sokszínűbbé, amolyan filozófus vagy polihisztor személyiséggé válsz, tele mindenféle ötletekkel — emiatt az idő nagy részében kellemesen elfoglalt vagy. 

A siker — különösen a kommunikációval, a marketinggel vagy az ingatlanokkal kapcsolatos üzleti területeken — kiemelkedő lehet 2024-ben. A kommunikáció alapú projektek jól indulnak, és befejezhetsz vagy tökéletesíthetsz egy nagyobb projektet. Emellett az anyagiak és a pénzzel való gazdálkodás javítása is nagyon kifizetődő lehet most számodra. 

Bár mindez általában véve igen pozitív, az év későbbi szakaszában mégis egyfajta leengedési időszak következhet be az életedben — de hidd el, ki fog fizetődni! Júniusra már jobban tudsz majd csupán egy-két kedvenc projektre és ötletre összpontosítani, ami hozzájárul ahhoz, hogy nyugodtabbnak érezd magad. Fontos, hogy a 2024. május vége és 2025. június eleje között elindult nagyobb új projektek végül sikeresek és hosszú távúan jövedelmezőek lehetnek, ezért szánj kellő időt és energiát a megalapozásukra.

Az év második felében az otthoni és a belső világod kerül előtérbe, ezeken a területeken szeretnél majd terjeszkedni, növekedni és fejlődni — akár anyagilag,például úgy, hogy egy nagyobb lakásba vagy jobb környékre költözöl, akár érzelmileg azáltal, hogy a jelenlegi kapcsolataid javítására összpontosítasz a családoddal.

Emiatt szépek a kilátások a bevételeiddel, a családoddal vagy az otthoni életeddel kapcsolatban. Az a vágy, hogy magadat és/vagy szeretteidet nagyobb biztonságban tudd, motiválni fog téged.

Szerelem és kapcsolatok

Az év első felében a Jupiter és az Uránusz a Bikán és a te harmadik, közvetlen környezetedért felelős házadon halad át. Milyen érdekes események lesznek körülötted, Halak? Vegyél részt bennük! 2024-ben új barátokat szerezni olyan könnyű lesz számodra, mint lélegezni, emiatt már az év elején egy elég vegyes, ugyanakkor vidám csapatot gyűjtesz magad köré! Az első 4-5 hónap kedvező lehetőségeket kínál arra is, hogy bővítsd a személyes hálódat azáltal, hogy támogató, kölcsönösségen alapuló kapcsolatokat teremtesz másokkal. Ennek köszönhetően igazi kötődést élhetsz meg a barátaiddal, testvéreiddel, a szűk szomszédokkal vagy a közösség eggyes tagjaiva. Bizonyos barátságok és csoportdinamikák azonban megváltozhatnak, ahogy egy magasabb tudatosság felé haladsz… ne félj elengedni senkit, ha eljött a továbblépés ideje.

Május 25-én a kalandvágyó Jupiter egy évre az Ikrekbe és a negyedik házadban halad. Bár ez most kicsit paradoxonnak hangozhat, de mindenképpen szükséged lesz egy helyre, amit a sajátodnak nevezhetsz, ugyanakkor az “otthon” 2025. június 9-ig egy eléggé változó, nem állandó helyen lesz. A lényeg, hogy ezt minél hamarabb fogadd el! Mások talán megijednének ettől a sok költözködéstől, utazástól vagy mozgástól, de neked nem szabad — ez pont neked való, Halak, hiszen imádod a régiről egy új helyre sodró áramlás gondolatát.

Emellett valószínűleg több értéket és örömöt találsz majd a családi és otthoni életedben. Ez az időszak a berendezkedésnek, a fészekrakásnak, a családi kapcsolatok megerősítésének és a felelősségvállalásnak az ideje. Az otthonodhoz köthető tevékenységek most nagyon vonzóak.

Végül pedig, ha eljött a lazulás ideje, állj meg és merülj el az érzékiségedben. A tested egy csoda, amelyet 2024-ben egyre nagyobb érdeklődéssel fedezhetsz fel. Ez a felfokozott, fizikai minőséget érintő energia a holdcsomópontok jóvoltából erősödik: 2023. július 17. óta a Mérlegben lévő leszálló csomópont az erotikus nyolcadik házadban és a Kosban lévő felszálló csomópont az erogén második házadban. 2025. január 11-ig marad ez így, úgyhogy pontosan itt van az ideje annak, hogy meghatározd, elfogadd, sőt igényeld a szexualitásodat!

Fizikai és lelki egészség

Már egy ideje a nagy erejű Szaturnusz a te jegyedben halad — ez a tranzit csak 29,5 évente fordul elő. Amióta 2023 elején a Halak jegyébe került, az élet olyan, mint egy edzőtábor: felelősséget vár el, sőt, megoldandó feladatokkal halmozott fel. Emiatt azok az eredmények, amelyek egykor könnyen jöttek, ezúttal sok munka árán váltak gyümölcsözővé.

Ne aggódj, Halak, 2026. február 13-ig kell még kitartanod. Légy türelmes. Erősítsd meg a napi szintű  rutinjaidat, szokásaidat és tedd rendbe az étrendedet az egészséged érdekében.. 

A Szaturnusz hatását úgy tudod a legjobban túlvészelni és a magad hasznára fordítani, ha inkább hosszú távban gondolkodsz, mintsem hogy túl sok figyelmet szentelj a kisebb frusztrációkra és sérelmekre. Olyan módon teszel rendet az életedben, ami még évekig kifizetődő lesz számodra!

A Hold felszálló csomópontja a második házadban arra is hív, hogy kicsit lassíts a tempóból és ne felejtsd el a minőségi pihenés fontosságát! Ne szakadj ezer felé, mindig az aktuális feladatra és teendőre koncentrálj!

Lelkileg egy komoly átalakulás van folyamatban, ahogy a transzformáló Plútó visszatér a Vízöntőbe és a tizenkettedik házadba.

Idén alkalmad lesz arra, hogy elmerülj az öngyógyítás, lélekfejlődés és a misztikus tanok feneketlen tudástárában. Bár ez a tranzit lassan bontakozik ki, máris érezhetsz magadban erőt, hogy a művészet, gyógyítás, coaching vagy spirituális tanítások formájában kamatoztasd az adottságaidat.